Rólunk

Az Ewimed Hungary Kft. 2016-ban alakult, hogy egy olyan egészségügyi eljárást, illetve az eljáráshoz szükséges terméket vezessen be Magyarországon, amely előtte nem, vagy csak igen korlátozottan volt ismert hazánkban.

Azok a végstádiumú betegek, akik visszatérő hasűri és mellűri folyadékgyülemmel küzdenek, tüneteiket otthoni környezetben tudják enyhíteni, szemben a jelenlegi gyakorlattal, mely során rendszeres csapolásra kell kórházba járniuk. Az általunk meghonosítani hivatott, több mint 25 éves terápia nemzetközi szinten széles körben elfogadott, egyértelmű helye van a palliatív terápiában.


A népegészségügyi programok közül a Nemzeti Rákellenes Program szerint a palliatív ellátás, hospice és home care koncepciója hazánkban új keletű, még nem bontakozott ki valódi értékéhez méltóan. Célja a lehető legjobb életminőség elérése a súlyos, gyógyíthatatlan beteg és családja számára.

Az Ewimed Hungary Kft. által forgalmazott PleurX™ alkalmazása pontosan illeszkedik ezekhez a törekvésekhez, mert olyan palliatív megoldást kínál az érintett betegnek, amely minimál invazív eljárás, hatékony és a szövődményrátája alacsony. A PleurX™ katéter alkalmazása a kórházi ellátást helyettesítő, illetve azt kiváltó ellátási forma, amely technológia a kórházi benntartózkodás időtartamát lerövidíti, vagy a legtöbb esetben szükségtelenné teszi. Az új technológia a súlyos állapotú betegek életminőség javulását is lehetővé teszi a már befogadott és alkalmazott beavatkozásokhoz képest, mivel kevésbé megterhelő, ugyanakkor eredményességben nem marad el.

Cégünk 2017 decemberében indított eljárást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap Kezelőnél, melyben kérvényeztük az eszköz és az eljárás társadalombiztosításban történő finanszírozását.
Az elhúzódó finanszírozási eljárás során született az elhatározás a cégcsoport tulajdonosa, Egon Wiest részéről, hogy magánrendelés keretein belül elérhetővé teszi a terápiát az érintett betegek számára addig is, amíg a kórházakban alkalmazni nem kezdik.
Jelenleg Magyarországon kizárólag rendelőnkben, az Ewicare Medical Centerben foglalkozunk ezzel az életminőséget nagyban javító palliatív terápiával.

Missziónk, hogy az érintett betegcsoportot teljesebb élethez segítsük.